Varsó - Múzeum - Tér

Az 1943-as varsói gettólázadás kezdetének 70. évfordulóján adták át Varsóban a lengyel zsidóság történetét bemutató múzeumot. Az állandó kiállítás jövő ősszel fog elkészülni, a lengyelországi zsidóság évezredes történetének bemutatása során a holokauszt csupán egy rész lesz. A múzeum célja, hogy részletesen bemutassa a lengyelországi zsidóság letelepedésétől napjainkig tartó történetét, kulturális és társadalmi jelentőségét, a lengyel történelem és jelen alakulásában.

Távol

arról álmodom, hogy biztathatom kollégáimat, építész ismerőseimet, hogy vegyünk/vegyenek részt a budapesti pályázaton

egyelőre nem mondok semmit
elképzelem hogy nincsen közel-távol senki, aki tájékozott(abb) a magyar ügyekben
mit látnak? egy európai főváros szeretne magának egy múzeumnegyedet. ki nem szeretne?
kiír ez az európai főváros egy nemzetközi pályázatot, helyénvaló
a feladat szép, „minden építész álma“: múzeumépületek tervezése, rögtön négy! 
még akkor is, ha valamennyire tájékozott is az építész az adott ország gazdasági és politikai helyzetét illetően, még akkor is, miért ne vehetné komolyan a páyázatot, miért ne képzelhetné el, hogy akár olyan történetek születhetnek, mint a lengyel zsidóság történeti múzeumé Varsóban?

ha részt veszünk egy nemzetközi pályázaton, feladatunk-e hogy megvizsgáljuk a kiírás és az egész projekt jogi- és szellemi legitimitását? ráadásul ha a pályázat az Európai Unióban van? 

elképzelem, hogy az építész, mielőtt nekiállna a pályázatnak, némileg utánajár a pályázat előéletének, talán rábukkan bojkottra felhívó petíciókra is 
nem fog részt venni a pályázaton
nem azért mert bojkottál bármit is
nem azért mert megkérdőjelezi a pályázat felvetését vagy elítéli a lebonyolítását 
hanem azért mert rosszat sejt (joggal) és inkább távol tartja magát

arról álmodom, hogy távolságtartás helyett lelkesen feltűrhetnénk az ingujjakat és nekiállhatnánk

felébredek