Mi a magyar? Kortárs Válaszok

Kicsit több mint egy hete nyílt a Műcsarnok legújabb kiállítása Mi a magyar? Kortárs Válaszok (A nemzeti önazonosság a kortárs képzőművészetben) címmel. A Műcsarnok homlokzatán kifüggesztett - a kalocsai mintával majdnem azonosan elcsépelt – óriási, paprikás molinók mögött a kiállítás kurátora - és egyben a múzeum igazgatója – Gulyás Gábor a nemzeti identitás kortárs magyar képzőművészeti kivetülését kutatja. A kiállítás felvezetése és tematizálása kétségkívül szervesebb összhangban van a kormányzati kultúrpolitikával, mint a Gulyás Gábor vezetését megelőző évek nyitott és kozmopolita megközelítése, vagyis Szőcs Géza a néhány hónapja lemondott kulturális államtitkár az igazgatói posztra kiírt pályázat érvénytelenítését indokoló félmondata és a közvetlen kinevezés létjogosultsága kormányzati szempontból igazolódni látszik.

Kovách-Kotormán-Péli: Attila most I Stark István: Megrakott szekér

A kiállítás koncepció leírása és a kezdő szekció a „legenda” első néhány alkotása - néhány perc Jankovics Marcell 2002-es Ének a csodaszarvasról című animációs filméjből, Kovách-Kotormán-Péli hajmeresztő hun lovas szobra és egy rovásírásos Sztálingrád tábla után épp kezd fojtogatóvá válni a légkör, amikor el merem hinni, hogy Mátrai Erik Turul installációja egy finoman megvilágított biztonsági kamera képében kirajzolódik.

Mátrai Erik: Turul

Nagyon nagy szerencsére hiába az anakronisztikus, mindenféle külső kontextus nélküli narratíva az alkotások egy részének így is sikerül a pillanatot jellemző meghasonult, de kétségtelenül nagyon kortárs magyar identitásból némi ízelítőt adnia, különösen erős ez azokban az esetekben, amelyekben nem csak a bennfentes, magyar közönség képes megérteni azokat.

Király András: Csárdás I Fehér László: Hajléktalan vacsora II

Király András Csárdás című képe, Kupcsik Adrián Zsidó, Roma és Kínai önarcképe, Csiszér Zsuzsi egész teremnyi térbeli marcangolódása, Fehér László Hajléktalan vacsorája II. c. képe vagy Jakatics-Szabó Veronika Versképregények I-VII sorozata együtt olykor humorosan máskor penge élesen közvetíti mit is jelent ma magyarnak lenni.
A kiállítást záró kortárs művészekkel készült riportsorozatot megelőző a Himnusz című installáció (Mátrai Erik) a Himnuszt fojtott hangon éneklő és a múlt és jövendő bűneinek terhe alatt hangyányivá töpörödő alakja, amely bármelyikünk lehetne, külső szemlélő számára nyilván kevéssé értelmezhető ennek ellenére talán még ez is jól átélhető.

Jakics-Szabó Veronika: A homlokod mögött a fény I Csiszér Zsuzsi

Nem úgy, mint az „örökség” szekciót bevezető teremnyi XIX. és XX. századi irodalmi idézet, amely kizárólag magyar nyelven olvasható, de ez valójában a kiállítás minden elemére szinte igaz az alap információkon kívül. Ez gyakorlatilag egy nem anyanyelvi látogató számára teljesen értelmezhetetlenné teszi a teljes anyagot, egy óránál hosszabb videó installációk egy darab felirat nélkül, sőt a művészekkel készült riportokat is csak papíron olvashatják a külföldről idelátogatók angol nyelven, vajon mit gondolnak ezek után arról, hogy mit jelenthet magyarnak lenni?

Csiszér Zsuzsi

De még visszakanyarodva a magyarság identitását szövegesen megfogalmazni kívánó teremhez, hogy lehetséges az, hogy habár azt keresi a kiállítás mit jelent a magyar identitás ma, ebben a teremben azonban egyetlen kortárs írót sem idéznek, a legfrissebb még Antall József, de őt még jó indulattal sem nevezhetnénk ma már kortársnak. Sőt valójában az idézetek zöme az 1930-as évek végéről származik, ami még több szempontból megkérdőjelezhetővé teszi, hogy miféle létjogosultsága van egyáltalán az alapkérdés felvetésének.

Ugyanezt a gondolatot tovább görgetve az összes szekció leírásnál azt találjuk, hogy a referenciák és kapcsolódási pontok mind valahonnan a homályba vesző múltból származnak, ami még hiteltelenebbé teszi a gondolatmenetet. Példaként ki az ma Magyarországon, akinek arról a hívószóról, hogy „ellentétek” a következők jutnak az eszébe: „Keleti és nyugati, kuruc és labanc, népi és urbánus – évszázadok óta jól leírhatóak a mindenkori magyar társadalmat feszítő (nem egyszer szétszakító) ellentétek. A kétosztatúságnak nem pusztán értékrendbeli, hanem mentalitásbeli alapja is van – ahogyan azt a nagy magyar költők, Arany, Ady, Babits és Kosztolányi oly érzékletesen megírták…”

Kupcsik Adrián:Roma önarckép I Kínai önarckép

Ez alapján úgy tűnik, mintha az elmúlt néhány évtizedben és ma semmiféle a témával kapcsolatban releváns dolog a társművészetekben és társadalomban nem történne vagy legalábbis a kiállítás szervezői számára nem elég érdemes ahhoz, hogy említésre méltó legyen, ami önmagában nagyon szomorú és szűklátókörű. Egy másik egyszerű kérdés pedig az, hogy vajon miért nem azt keressük mit jelent ma Európában magyarnak lenni, ami jóval relevánsabb kérdésnek tűnik.

Kupcsik Adrián: Zsidó önarckép I Mátrai Erik: Zászló

Végül még az jutott eszembe, hogy néhány hete Helsinkiben Arkkitehtit meglátogatva fültanúja voltam egy kortárs és kötetlen finn beszélgetésnek, amelyben fagyi és eper mellett hétköznapi építészek között arról szólt a vita, hogy a kalevalai hős Vejnemöjnen milyen személyiség is volt és melyik nőjét hogyan csípte fel. Mindez végtelen természetességgel csak, úgy ahogyan a nemezből készült kortárs finn ruhaadaptációk készülnek csak, úgy ahogyan teljes körű nemzeti egyetértés van azzal kapcsolatban, hogy Finnország, ha arra kerülne a sor bármikor képes volna megvédeni magát saját katonai erejével bárminemű külső támadás ellen, amely másrészről teljes badarság. És legfőképpen, hogy ha arról van szó, akkor nem azért citálják elő a Kalevalát, mert kultúrpolitikai nyomás nehezedik rájuk, hanem azért, mert az egész egyszerűen benne van a mindennapi köztudatban. Idehaza azonban kötve hiszem, hogy bárkinek, ha arra gondol, hogy ellentétek kuruc és labanc hősök jutnának bármikor az eszébe vagy egy másik hétköznapi helyzetben a Toldi, nem is beszélve Az ember tragédiájáról.