Méltánytalanul fontos hely

Általában a könnyebb ellenállás irányában mozgunk, tartalékoljuk az energiáinkat olyan esetekre, amikor az erőfeszítés nem elkerülhető. Talán ez az egyik magyarázata annak, hogy lehetett a Mammut béna, kétszintes, pláza Librije a kedvenc könyvesboltom.

Most!


A képeket az Architects' Journal 19.12.2014 számában találtam egymástól néhány oldalnyira.

Remake

Még augusztusban, az Architectural Reviewban volt egy könyvajánló, amit az alábbi kép illusztrált.


A könyv a Peter Zumthorról legutóbb megjelent, 5-kötetes monográfia.
A kép eszembe juttatott egy másik képet, amit nagyon szeretek.


Ez a második kép egy szintén vaskos könyvből való, és Gottfried Böhm nevigesi zarándoktemplomának egy belső terét mutatja.
Zseniálisak a nénik lágy vonalai, puha léptei a beton kontrasztjaként. És muszáj mindkét képhez hozzáképzelnem a nénik közötti dialógust.
A két képnek számomra annyira hasonló a hangulata, mintha a fiatalabb kép a régi - nem túl direkt, éppen ezért hihetelen jó - remake-je lenne.

Az arany galamb és a ködbe vesző kultúrspaceship

Budapest nagy múzeumpályázatára hangolódva a kortárs múzeumépítés szerteágazó megnyilvánulásaival találkozhatunk az elmúlt éveken végigtekintve. Az Amszterdamtól 120 km-re fekvő zwollei Museum de Fundatie habár léptékében messze nem közelíti meg a városligeti projektet mégis érdekes lehet, mert azt a szerencsés vonalat képviseli, amelyben az építészeti eszközöket, a városi érdekeket és a kulturális szándékokat kiegyensúlyozott összhangban sikerült ötvözni.

Varsó - Múzeum - Tér

Az 1943-as varsói gettólázadás kezdetének 70. évfordulóján adták át Varsóban a lengyel zsidóság történetét bemutató múzeumot. Az állandó kiállítás jövő ősszel fog elkészülni, a lengyelországi zsidóság évezredes történetének bemutatása során a holokauszt csupán egy rész lesz. A múzeum célja, hogy részletesen bemutassa a lengyelországi zsidóság letelepedésétől napjainkig tartó történetét, kulturális és társadalmi jelentőségét, a lengyel történelem és jelen alakulásában.

Távol

arról álmodom, hogy biztathatom kollégáimat, építész ismerőseimet, hogy vegyünk/vegyenek részt a budapesti pályázaton

egyelőre nem mondok semmit
elképzelem hogy nincsen közel-távol senki, aki tájékozott(abb) a magyar ügyekben
mit látnak? egy európai főváros szeretne magának egy múzeumnegyedet. ki nem szeretne?
kiír ez az európai főváros egy nemzetközi pályázatot, helyénvaló
a feladat szép, „minden építész álma“: múzeumépületek tervezése, rögtön négy! 
még akkor is, ha valamennyire tájékozott is az építész az adott ország gazdasági és politikai helyzetét illetően, még akkor is, miért ne vehetné komolyan a páyázatot, miért ne képzelhetné el, hogy akár olyan történetek születhetnek, mint a lengyel zsidóság történeti múzeumé Varsóban?

ha részt veszünk egy nemzetközi pályázaton, feladatunk-e hogy megvizsgáljuk a kiírás és az egész projekt jogi- és szellemi legitimitását? ráadásul ha a pályázat az Európai Unióban van? 

elképzelem, hogy az építész, mielőtt nekiállna a pályázatnak, némileg utánajár a pályázat előéletének, talán rábukkan bojkottra felhívó petíciókra is 
nem fog részt venni a pályázaton
nem azért mert bojkottál bármit is
nem azért mert megkérdőjelezi a pályázat felvetését vagy elítéli a lebonyolítását 
hanem azért mert rosszat sejt (joggal) és inkább távol tartja magát

arról álmodom, hogy távolságtartás helyett lelkesen feltűrhetnénk az ingujjakat és nekiállhatnánk

felébredek

Barneveld Noord vasúti megálló - szélcsirke, konténer, szentély

photo by Marcel van der Burg
A kortárs holland építészet egyik legérdekesebb jellemzője az a gondolkodásmód, amely lehetővé teszi olyan épületek létrejöttét, mint a Barneveld Noord vasútállomás. Didaktikus, funkcionalistán esztétizáló építészet ez, amely ha nagy ritkán megenged magának építészeti túlkapásokat, azokat is tisztán a felhasználói élmény gazdagítása vezéreli.

Kunstmuseum, Ravensburg és vorarlberg museum, Bregenz

Ilyen egy építész felületes látogatása egy városban, ahol még nem járt. A térkép alapján röviden elemzem a városszerkezetet: oké ott a régi városmag, a szélén hagyom az autót, besétálok, megtalálom a főteret (illetve a tópartot) és egy kávézót, ahol tejeskávét és süteményt kérek (ami  lehetőleg helyi specialitás.) Ezután megnézem az épületet, ami miatt jöttem, és már mehetek is...

The Shard és Piano

fotó standard.co.uk
Nem rég valamelyik este elcsíptem, amint a BBC Hard Talk című műsorában Renzo Pianot faggatják London aktuálisan legmagasabb és legnagyobb toronyházáról, a sok port kavart, tavaly nyáron átadott Shardról. Arról, hogy mi az üzenete az épületnek, mi az oka a körülötte kialakult kiélezett vitáknak és, hogy miért áll ma is jórésze az épületnek üresen.

Damast - Stedelijk Múzeum - Amszterdam

forrás urbismagazine.com
Amszterdam tavaly újra nyílt kortárs művészeti múzeuma a Stedelijk habár kibővült egy formabontónak tartott – az eredetihez képest még egyszer akkora – új szárnnyal, amelyet a tervezők és így a köznyelv is fürdőkádnak becéz, építészetileg körülbelül annyira izgalmas és formabontó, mint amennyire ezt egy tisztességes lábakon álló fürdőkádról el lehet képzelni.