Méltánytalanul fontos hely

Általában a könnyebb ellenállás irányában mozgunk, tartalékoljuk az energiáinkat olyan esetekre, amikor az erőfeszítés nem elkerülhető. Talán ez az egyik magyarázata annak, hogy lehetett a Mammut béna, kétszintes, pláza Librije a kedvenc könyvesboltom.

Másik magyarázat az a szűnni nem akaró kellemetlen érzés, amit tinédzser koromban könyvesboltban járva éreztem – kezdő szintű üldözési mánia is egyben – hogy figyelik minden mozdulatom, rögtön lecsapnak rám és megkérdezik, mit keresek, miben segíthetnek.. mondjuk abban, hogy hagynak szabadon könyveket nézegetni, vagy csak úgy nézni ki a fejemből, mert ezért jöttem. Ráadásul ismernek, mert vidéken ugye mindenki mindenkit ismer, még akkor is, ha nem. Aztán jött a nagyváros, arctalan könyvesboltjaival ahol még az Írók Boltjában sem nyúlnak hozzád bottal sem, hacsak te nem szeretnéd.  Az áhított háborítatlan érzés, hogy tényleg senkit az égvilágon nem érdekel miért is vagy itt és mit is csinálsz tulajdonképpen. A Mammut Libri sokáig kényszer megoldás volt, hogy ne kelljen plusz köröket futni, egész egyszerű fizikai közelsége miatt. A lényeg úgy is az, ahogy a hirtelen felszabadult kreatív űrt előrevetíthetetlen benyomások töltsék fel. A kietlen plázakönyvesbolt észrevétlenül és méltánytalanul fontos hellyé vált. Itt végződtek az igazán fontos napok, időszakok. Itt kezdődtek a következő fejezetek. És még a kávé is egészen jó volt. A relaxáció tiszta vizű tója, amelynek képét lehet, hogy időről időre el kell engedned, de tudod, ide mindig visszatérhetsz, ha szükséged van rá.

Persze kivéve, hogy nem, mert néhány hónapja a könyvesbolt átköltözött egy másik üzlethelyiségbe. Azóta azon gondolkodom, hogy hogyan lehetséges, hogy egy ilyen semmilyen hely ilyen fontos lehet. És, hogy mi lesz a fizikai űrrel, ami ennek hatására a jól felépített rendszeremben keletkezett akkor, ha legközelebb igazán élesben szükség lesz arra a végtelenül profán szellemi menedékre, amivé ez a könyvesbolt az évek során a fejemben kinőtte magát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése