 |
| forrás urbismagazine.com |
Amszterdam tavaly újra nyílt kortárs művészeti múzeuma a Stedelijk habár kibővült egy formabontónak tartott – az eredetihez képest még egyszer akkora – új szárnnyal, amelyet a tervezők és így a köznyelv is fürdőkádnak becéz, építészetileg körülbelül annyira izgalmas és formabontó, mint amennyire ezt egy tisztességes lábakon álló fürdőkádról el lehet képzelni.
A régi és új kiállító terek finoman simulnak egymáshoz, szinte észre sem vesszük, ahogy a kiállítást járjuk, hogy éppen melyik térben vagyunk. Minden nagyon korrekt és tisztességes, ami a kiállítóterek esetében egyértelműen üdvözlendő. Az új kortárs bővítmény tömegében is elég szépen igazodik az eredeti épülethez, az első kérdőjel a formával kapcsolatban merül fel és ezután számtalan további kérdőjellel bővül ki az épület új közönségforgalmi tereit nézve.
A forma teret alakít, a tér pedig jó esetben valamiféle jelentéssel bír, amely megfogalmazatlanul, de meghatározza a felhasználók térélményét. A Stedelijk közönségforgalmi fogadótere kissé artikulálatlan, a különböző építészeti elemek sorra oltják ki egymást és vonják el a figyelmet a lényeges pontokról. Nincsenek hangsúlyok, csak megkezdett gesztusok, amelyekről nem tudni mit szeretnének mondani, az egyes elemek nem képesek kommunikálni egymással. Tanácstalanul keresve a kapaszkodót az épület megfejtéséhez a tér egy aránylag félreeső sarkában végül rátalálni egy olyan elemre, amely erőteljesen forrasztja össze a kortárs és régi épületrészeket, amely egymagában felvonultatja azokat a rétegeket, amelyek a régi és új kapcsolatát igazán el tudják mélyíteni.
 |
| forrás desso-hospitality.com |
Ez az elem meglepő módon egy gigantikus méretű, tulajdonképpen kortárs faliszőnyeg, amelyet a holland Inside Outside, ezen belül is Petra Blaisse jegyez. A nagyságrendileg 200 m2-es 14m magas és 31 m széles textil falburkolat ténylegesen fizikailag összeköti az 1895-ben A.W. Weissman által épített régi és a Benthem Crouwel tervezete új épületszárnyat.
 |
| forrás insideoutside.nl |
A falikárpit a közönségforgalmi előcsarnok egy félreeső részét köti össze a múzeum éttermével, egyik térben sem valami különlegesen kiemelt helyet elfoglalva. A két tér összekötésének valójában semmiféle funkcionális vagy téri indoka nincsen, mégis ez a valójában hangsúlytalan térkapcsolat a falikárpit hatására különleges jelentőséget kap.
A fekete-fehér szövet, egymásra rakódó rétegeivel olyan mintha a múzeum hosszú és összetett átalakulási folyamatának egy apró kis pillanata lenne kimerevítve. Ehhez a falburkolathoz képest az építészeti elemek sterilen kapcsolódnak egymáshoz, sehol sem látszanak a mélyrétegek. A textilinstalláció azonban – első érzésre talán kicsit direkt módon – különböző tervezési fázisokat és történelmi és vizuális inspirációs elemeket ötvöz egy pillanatfelvételben. A pillanatfelvételekre olyannyira jellemző jelenidejűség nagyon nehezen asszociálható a textilművészettel. Nagyon kicsi az a mezsgye, amelyben még nem lesz egy ilyen léptékű textilmunka mérhetetlenül merev és túldimenzionált, különösen, ha ennyire sok réteggel dolgozik. Az installációban azonban – talán a monokróm színhasználatnak és a precíz kivitelezésnek köszönhetően – harmonikusan fér meg egymás mellett Amszterdam megalapítása előtti mocsaras területekre jellemző angyalgyökér virágainak óriási változata; az építészeti metszetrajzok 1:1 méretű textilleképezése (a rajzokon lévő szabadkézi kommentekkel együtt) és a Fibonacci sorozatra alapuló függőleges csíkozás.
A falikárpit azt az illúziót kelti, mint amikor az ember egy jegyzetfüzetet lapozgat. Karakteres jellemzője, mint általában a skicceknek, hogy mentes mindenféle erőlködéstől. Ennek az érzetnek az elérése, különösen ebben a léptékben, egészen felvillanyozóan hat. A felvillanyozottság pedig még erőteljesebbé válik, ha a szövetet közelről vizsgáljuk, és látjuk mennyire pontos és összetett a kialakítása. Az installáció egyébként nevét: ’Damast’, a tervezők által alapként felhasznált klasszikus damaszt szövésről kapta. A szövéstechnikát a tervezők és a kivitelező – egyben az installáció megvalósítását is szponzoráló – holland Desso továbbfejlesztette és az installáció vizuális koncepciójának megvalósításához igazította. Az ezáltal kifejlesztett szövéstechnikai bravúron túl, azonban ami igazán lenyűgöző, hogy ez az óriási felület, absztrakt és kevésbé absztrakt elemeivel együtt képes arra, hogy miközben hagyományos technikai alapokra támaszkodik a végeredmény egészen anyagszerűtlen tud maradni. Lelkesítő paradoxon, egy elvont faliszőnyeg, ami mindent tud, amit bármely hétköznapi fali díszítőszövet tudhat és mégis sokkal több annál.
 |
| forrás insideoutside.nl |
tervező: Petra Blaisse, Marieke van den Heuvel, Inside Outside
kivitelező: Desso
kivitelező: Desso
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése