Az arany galamb és a ködbe vesző kultúrspaceship

Budapest nagy múzeumpályázatára hangolódva a kortárs múzeumépítés szerteágazó megnyilvánulásaival találkozhatunk az elmúlt éveken végigtekintve. Az Amszterdamtól 120 km-re fekvő zwollei Museum de Fundatie habár léptékében messze nem közelíti meg a városligeti projektet mégis érdekes lehet, mert azt a szerencsés vonalat képviseli, amelyben az építészeti eszközöket, a városi érdekeket és a kulturális szándékokat kiegyensúlyozott összhangban sikerült ötvözni.

A múzeum, az 1938-ban épült városi bíróság, neoklasszicista, műemléki épületébe 2005-ben költözött be. Az épületet a figyelemreméltó gyűjteménynek és az izgalmas időszaki kiállításoknak köszönhetően hamar kinőtte. 2010-ben a költözés helyett az épület nem feltétlenül problémamentes bővítése mellett döntöttek, a városon belül betöltött különleges helyzete miatt.
A két karakteresen eltérő városrész határán, a szabadon álló múzeum épület, kötött, szimmetrikus formájával, környezetétől való elkülönülésével meghatározó eleme a városi szövetnek. A középkori sűrű és statikus városi mag, és a városfalak elbontása után, a XIX. században kialakított szellős és dinamikus angolpark határán a múzeum sajátos városi karakterrel bír. Ezt a karaktert erősítendő, a bővítést tervező Bierman Henket Architectennek sikerült meggyőznie megbízóit arról, hogy az épületet nem horizontális, hanem vertikális irányban kell bővíteni, ezzel megtartva jellegzetes téri kompozícióját. Így landolhatott, afféle szürreális kultúrspaceshipként, az épület tetején a fátyolos égben eltűnni látszó, ovális alakú, kétszeresen szimmetrikus bővítmény.
A leginkább rögbi labdára emlékeztető, kétszintes felépítmény erős téri és formai kontrasztot alkot az eredeti épülettel. Együttesen kétségtelenül meghökkentő városi jelenséget képeznek. Az erős kontraszt az épület belső terein is végigvonul. Az eredeti, klasszikus térsorok merevségét a bővítmény lágy, áramló terei finoman ellenpontozzák. A helyi műemlékvédelem és egyben a közösség is nagy lelkesedéssel fogadta a radikális építészeti koncepciót, amely jól alátámasztani látszik a vele kapcsolatban megrendezett szakmai és közösségi fórumok mottóját: műemlékvédelem fejlesztésen át.
Az új épületrész szerves egységet alkot a múzeum többi részével, ugyanakkor szinte valószerűtlenül lebeg az épület felett, tőle szerkezetileg is teljesen függetlenül. Külső, plasztikus héját fehér és kék mázas kerámia elemek borítják. Ennek köszönhetően az idő nagy részében valóban úgy tűnik, mintha az épület határai az ég és a föld között elmosódnának.

Mindazonáltal a múzeumbővítés legnagyobb értéke talán mégis leginkább abban áll, hogy léptéke és jelentősége tökéletesen passzol a városhoz. Ezentúl pedig legfőként a város egy olyan pontját exponálja, amely erre alkalmas. Betölti azt az átfogó társadalmi és urbanisztikai szerepet, amely bármely kulturális intézménynek feladata. Ugyanakkor erősíti ezeket a finom és érzékeny összefüggéseket és a városi szövetet, nem pedig megbontja.

építészet: Bierman Henket Architecten

fotók: Joep Jacobs

Az írás szerkesztett változata az Octogon Architecture & Design 109. számában jelent meg.