Kunstmuseum, Ravensburg és vorarlberg museum, Bregenz

Ilyen egy építész felületes látogatása egy városban, ahol még nem járt. A térkép alapján röviden elemzem a városszerkezetet: oké ott a régi városmag, a szélén hagyom az autót, besétálok, megtalálom a főteret (illetve a tópartot) és egy kávézót, ahol tejeskávét és süteményt kérek (ami  lehetőleg helyi specialitás.) Ezután megnézem az épületet, ami miatt jöttem, és már mehetek is...

Ravensburgban az új művészeti múzeumra voltam kíváncsi. Ez az épület kapta 2013-ban az egyik legnagyobb német építészeti díjat (Deutcher Architekturpreis) és a Brick ’14 díj egyik kiemelt várományosa.

A múzeum létrejöttének igazán jó története van. A város egy műgyűjtő házaspárja, Peter és Gudrun Selinka gyűjteményét az özvegy a köznek kívánta felajánlani, ám városában nem volt képzőművészeti múzeum. Így a gyűjtemény a stuttgarti nemzeti galériában kötött volna ki, ha Ravensburg polgármestere nem hallott volna a dologról. Ő viszont inkább egy múzeum építésébe fogott.

Az aprócska intézménynek két elnyújtott, szabályos négyszög alaprajzú kiállítótere van, ezek a szabálytalan és erősen lejtő telek utcaszintjétől megemelve helyezkednek el. A két emeletnyi kiállítótér határozza meg az épület fő tömegét. Ehhez kapcsolódik a földszint tömege és külön elemként a lépcsőház. Az egymásra, egymás mellé helyezett tömegeken kívűl a nyers téglahomlokzat (bontott téglából) és a fő tömeg felső, dongaívek rajzolta lezárása határozzák meg az épületet, asszociációk sorával szolgálva a történelmi helyszínen.

A dongaívek ezen kívül  igazán különlegessé teszik a második emeleti kiállítótermet.

Az épület koncepciója nagyon egyszerű és erős, talán ezért is zavart engem néhány felesleges részletképzés és a számos apró hiba. Ezek közül sok javítható (elektromos berendezések színe), néhány viszont már nehezebben, mint például a rövid homlokzat földszinti ablakai.

A múzeum az energiafelhasználást tekintve passzívház, a komoly díj nyilván ennek a ténynek is szólt, legalább annyira, mint a példamutató környezeti illeszkedésnek és magának a kisváros ambíciójának.

A múzeum tervezői a stuttgarti Lederer+Ragnarsdóttir+Oei.

Bregenzben Peter Zumthor Kunsthaus-a volt a célom, amit végre élőben látni nagy élmény volt.

Két házzal arrébb viszont egy új, fehér épülettömb vonzott magához, a vorarlberg museum. 

kép: Wikipedia Commons

Az épület messziről olvasható, értlemezhető: egy meglévő klasszicista épület, homlokzata fehérre vakolva, felette két emeletnyi ráépítés fehér, sima nyersbeton homlokzattal, valamint egy ötemeletes bővítés, szinten fehér nyersbetonnal, ami viszont mintázott. Messziről nem tudtam kivenni, miről van szó, perforálásról, vagy akár hozzáillesztett elemekről. Az épülethez közelítve kezdtek kirajzolódni a felületből kiálló öklömnyi, kerek motívumok. Helytörténeti múzeumról lévén szó, gondoltam, népművészeti elemek lehetnek. Ehelyett furcsa kerek kitüremkedések voltak, amiken a PET-feilratot fedeztem fel, és ráismertem a műanyag flakonok aljaira.

PET-palackból, illetve részeiből annyi mindent készítettek már, de egy nyugat-ausztriai helytörténeti múzeum homlokzatára hogyan kerül? A párhuzam némi utánajárás után kiderül: az inspirációt valóban helyi régészeti leletek, római kori edények adták. Ezekről az ismert, hogy egyszerre akár 10 ezer darabot is készítettek belőlük. Tehát egy korabeli tömegtermelt dologról van szó – ennek mai megfelelőjére találtak az egész világon elterjedt műanyag palackokban.

A homlokzat díszítése az építészek (Cukrowicz+Nachbaur) és egy képzőművész (Manfred Alois Mayr) együttműködéseként jött létre. Plusz egy matematikai beállítottságú építészé (Urs B. Roth), aki a 3 különböző zsalun a minták elheyezését optimalizálta.